Henrietta munkájával maradéktalanul elégedettek vagyunk. Amit ígért, azt teljesítette. Megkaptuk a folyamatos visszajelzést a lakásunk után érdeklődőkről. Csak olyanokat hozott, akik valóban komoly vásárlási szándékkal rendelkeztek. Végül olyan vevőnk lett, akiknek nyugodt szívvel adjuk át az egykori otthonunkat.

Császma István

Az első perctől kezdve szimpatikus volt nekünk Adél. Segítőkész volt, mindig mondta, hogy bármikor hívhatjuk ha valamit nem értünk és alaposan elmagyarázott minden részletet a hitelből. A számunkra legmegfelelőbb hitelt pillanatok alatt kikalkulálta és mindenben segített nekünk a legutolsó pillanatokig. Nagyon szépen köszönjük neki a segítséget és továbbiakban sikeres munkát kívánunk. Mindenkinek Adélt fogjuk ajánlani ezentúl. Nagyon szépen köszönjük. :)

Bálint és Szandi

Anikó személyében egy olyan ingatlanos ismertünk meg, aki nem is ingatlanos, hanem valóban ő a nagybetűs tanácsadó. Egy vétel + eladás kapcsán is dolgoztunk vele, a hitel esetében például olyan meglátásai voltak, amik nagyon előrevittek minket a folyamatban. Egyaránt naprakész hitel és szerződés ügyekben is, és gyorsan reagált minden kérdésünkre. Ezúton is köszönjük!

Bodnár Ákos

Egy jelenleg is folyó házépítésben segít minket. A művelet elején folyamatosan tartotta a kapcsolatot a kivitelezővel, ahogyan most is. Ajánljuk jó szívvel Hédit.

Bodnár Ákos

Szilárd segítségével vásároltam meg üzlethelyiségemet. Vevőként is úgy éreztem, hogy pontos és szakszerű tájékoztatást adott, továbbá az eladóval jó ütemben moderálta a kapcsolatot: benne volt amikor szükséges, távolabb, amikor kevésbé. Az üzlethelyiségek piacát jól ismeri, érdemes vele beszélgetni a témáról.

M Tamás

Segítőkész,rugalmas,kedves ,nyitott bármi kérdés esetén szívesen segít ",fogja az ügyfél kezét" a lehető legjobb tájékoztatást ad. Többszörös munka van már mögöttünk Évivel csak ajánlani tudom mindenkinek!

Szöginé Hinkó Kitti

Viktória kedves, megbízható, mindentéren igyekszik mególdást találni úgy az eladó mint a vevő részére. Elégedettek vagyunk. Mindenkinek ajánlom..

Szabó Lajos

Minden ingatlant értékesítőnek ajánlanám Velki Nagy Viktória szakszerű, felkészült, udvarias, minden apró részletre kiterjedő munkáját. Ingatlanunk értékesítése, profi munkájának köszönhető. A Városi Ingatlaniroda, munkatársai, ügyvédje, mindenben legnagyobb tudásukkal járultak hozzá, hogy az ingatlannal kapcsolatos ügyletek lebonyolítása gördülékenyen megtörtént! Köszönet érte, a következő alkalommal is Őket fogjuk megkeresni!

Rigó Zsuzsanna

Túlzás nélkül állíthatom, hogy Gábor az ingatlanosok igazgyöngye! Személyében egy hihetetlenül profi, szakmailag minden szempontból kifogástalan, maximálisan korrekt, kedves, végtelenül segítőkész embert ismerhettünk meg. Végig azt éreztük, hogy szeretett kis lakásunk eladása Gábor szívügye, és olyan gondossággal és körültekintéssel jár el mindenben, mintha az ő ingatlana volna- ez azt eredményezte, hogy mind mi, az eladók és mind a vevő boldogan, megelégedve írtuk alá az adásvételi szerződést. Ha bárki igazán profi, hozzáértő ingatlanost keres, Gábor az az ember! Nagyon szépen köszönjük a munkádat!

Tárczy Beatrix

Köszönöm a gördülékeny együttműködést, kommunikációt és a gyors ügyintézést, maximálisan elégedett voltam.

Csepreghy Rózsa

Szegedi lakásunk eladásában Kun-Szabó Zoltán, a VING munkatársa segített. Személyében egy szimpatikus, rugalmas, megbízható, segítőkész szakembert ismertünk meg, aki kiváló ingatlanközvetítő. Maximálisan figyelembe vette a személyes érdekeinket. Megbeszéltük az elképzelésünket és a lehetőségeket és már kaptam is a linket a hirdetésről, melyben a lakást a képekkel vonzóvá tette és figyelemfelkeltő leírással mutatta be azt.Már a hirdetés megjelenésének napján meg volt a vevő. Az ő közreműködésével elkészült az energetikai tanúsítvány is. A szerződést is gyorsan, szakszerűen készítették elő.Maximálisan meg voltunk elégedve a VING és Kun-Szabó Zoltán munkájával. Nagyon köszönjük! A VING-t és Kun-Szabó Zoltánt is jó szívvel ajánlom minden ismerősömnek. Munkájukhoz további sok sikert kívánok. Hegedüs Péterné (Katalin)

Hegedüs Péterné

Minden gyorsan, pontosan történt, a felmerülő problémák nem jelentettek akadályt. Hédi abszolút felkészült szakember, kedves, segítőkész, rugalmas. Ajánlom mindenkinek aki ingatlant keres/kínál.

Bozsó István

Mátyás Szilárdban egy nagyon jó embert ismertünk meg, akivel kölcsönös bizalmunk alapján nagyon jól megértettük egymást. Nagyon segítőkész volt családi házunk vásárlása során és igényeinket is végigkövetve segédkezett mindenben. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki megbiztható kezekben szeretné intézni vásárlását. Mégegyszer köszönjük Szilárd, a családunkat nagyon boldogá tetted!

Antal-Bartalis Lilla

Lakás eladásom kapcsán Fekete Zoltán Urat baráti köröm ajánlotta figyelmembe. Közös munkánk során nagyon jól felkészült, a szakma minden területén jól tájékozott, rendkívül segítőkész, figyelmes, rugalmas, jól kommunikáló, biztonsági érzést adó EMBERKÉNT ismertem meg. Mondhatom szerencsés vagyok. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!!

Dr. Antal Zsuzsanna

Kitűnő munkatársuk van Tímea személyében szakmai és emberi szempontból egyaránt . Köszönöm a segítségüket .

Hebhart Tibor

Belvárosi lakásunkat Tóth Brigitta segítségével értékesítettük, aki mindig készségesen ált rendelkezésünkre. A lakást Ö mutatta meg az érdeklődőknek, amit külön köszönünk Neki ebben a pandémiás időszakban. Közreműködésével rövid időn belül sikerült az ingatlant eladni. Tapasztalataink alapján ajánlani fogjuk Öt az ismerőseink körében. Köszönjük szépen.

Farkas Gabriella

Kedves Csaba! Rövid, ám gyümölcsöző együttműködésünk kapcsán nemcsak egy jól felkészült, alkalmazkodó és kompromisszumképes ingatlan szakembert ismertünk meg Önben, hanem egy kiváló modorú, korrekt, megbízható fiatalembert is, aki ígéreteiben visszafogott, ám hatékonyan és fáradtságot nem kímélve működik közre a szervezésben. Mind az eladó, mind pedig a vevő oldal döntéseit segítő tanácsaival a háttérben rendelkezésre állva a kellő időben és módon támogatja a felek megegyezését. Munkáját, emberi hozzáállását köszönjük, hasonló ügyek kapcsán pozitív tapasztalataink alapján bátran fordulunk majd ismételten Önhöz. Üdvözlettel: Papp Zsuzsa és Kalácska János.

Dr Papp Zsuzsa

Köszönjük a sok segítséget, amit lakás keresésünk kapcsán kaptunk! Dávid az igényeink alapján több ingatlant bemutatott. Hosszú folyamat volt de mindig türelmes kedves és együttműködő volt. Minden vevőnek és eladónak ajánlani tudom! Legközelebb is hozzá fordulunk!! 🙂

Kincses Gizella

Köszönetet mondok dr.Benke Hedvignek a gyors, pontos, szakszerű ügyintézéséért. Igazán professzionális módon intézte a lakáskiadással kapcsolatos teendőket. Magas színvonalú szakmai tudásból és emberségből is kitűnőre vizsgázott. Munkájához további sikereket, jó egészséget kívánok. Mindent köszönök.

Dr.Vesztergom Hedvig

Köszönöm Tomi precíz munkáját. Zökkenőmentesen végigvitte az eladás teljes folyamatát a fotózástól a birtokbaadásig. Bátran ajánlom mindenkinek aki az eladáson gondolkodik.

S.Péter